Történet
Iskolánk története

Iskolánk története
A múltból a jövőbe
Iskolánk története 1915-ben kezdődik, amikor Győr városa megalapította intézményünket Győr Szabad Királyi Város Női Felsőkereskedelmi Iskola néven. Az alapok már ekkor megszülettek: a gazdasági szemléletű oktatás, amely évtizedeken át a kereskedelmi, majd később – a képzési rendszer átalakulásával – a közgazdasági szakmai képzésben teljesedett ki. Az utolsó felsőkereskedelmi osztályok 1943-ban tettek érettségit, azóta a közgazdasági irány határozza meg szakmai arculatunkat.
Az évtizedek során természetesen iskolánk is együtt változott a közoktatással, mégis megőrizte sajátos karakterét. Azok a mérföldkövek, amelyek ma is formálják mindennapjainkat, jól kirajzolják fejlődésünk irányát.
Az 1952-53-as tanévtől intézményünk az ország három, kifejezetten pénzügyi képzésre átszervezett iskolájának egyike lett, fenntartója egészen 1974-ig a Pénzügyminisztérium volt.
1960-ban új korszak kezdődött. Fiú tanulók is csatlakoztak az intézményhez. A technológiai fejlődésre gyorsan reagálva 1985-ben – elsőként a megyében – megjelent az iskolában a számítástechnikai képzés, amely új dimenziót nyitott az oktatásban. Ezzel párhuzamosan az évfolyamonkénti osztályok száma is bővült: a korábbi kettőről háromra.
Az oktatás szerkezete is átalakult: a kezdeti három évfolyamos képzést az 1919-20-as tanévtől négy évfolyam váltotta fel. A felnőttek oktatása már 1945-ben megjelent az iskola életében, majd 1974-től közgazdasági szakirányban, levelező formában folytatódott az érettségivel rendelkezők számára.
A ’90-es évek új lendületet hoztak. 1991-ben iskolánk elnyerte az Emberi Erőforrások Fejlesztési Program világbanki pályázatát, és bekerült abba a 61 intézménybe, amely részt vett a magyar szakképzés addigi legnagyobb fejlesztési folyamatában. Ez nemcsak jelentős technikai eszközfejlesztést, hanem országos presztízsnövekedést is hozott. A programban kialakított képzési szerkezet és tartalom később alapjául szolgált a szakképzést átalakító jogszabályoknak.
Ugyanebben az időszakban vezettük be a tanirodai képzést, amelynek hazai elterjesztésében intézményünk meghatározó szerepet játszott. Ez az innovatív, gyakorlatorientált módszer országos elismertséget és hírnevet szerzett számunkra, és mára a közgazdasági és kereskedelmi szakképzés természetes részévé vált. A hazai diákcégeket mi fogjuk össze, Deák Cégszolgálati Központ néven kiépítettük az országos hálózatot, és kapcsolattartók vagyunk a külföldi diákcégekkel.
Ma is ugyanazzal az elhivatottsággal dolgozunk, mint alapításunkkor: célunk megbízható, jól képzett, igényes fiatal szakemberek képzése, valamint tanulóink felkészítése a felsőfokú tanulmányokra. Eredményeink ezt visszaigazolják, az országos technikumi (szakképzési) rangsorban a Győri SZC Deák Ferenc Közgazdasági Technikum az első tízben szerepel, több ízben az ország legjobb közgazdasági iskolája címet is elnyertük.
Intézményünk képzési kínálata a jelen igényeihez igazodva sokoldalú és korszerű. A közgazdasági képzés a gazdálkodás és menedzsment ágazatban (szakmák: pénzügyi-számviteli ügyintéző, vállalkozási ügyviteli ügyintéző) biztosít stabil szakmai alapokat tanulóink számára. Ezt egészíti ki az emelt óraszámú informatikai oktatás, amely a digitális kompetenciák fejlesztésével erősíti a munkaerőpiacon való helytállást. A magas szintű nyelvtudás megszerzését angol nyelvi előkészítő osztály segítette, támogatva a sikeres továbbtanulást és a nemzetközi környezetben való eligazodást. 2023 szeptemberétől elindítottuk a két tanítási nyelvű (magyar-angol) oktatást. Akik ebben az osztályban végeznek, két nyelvű érettségi bizonyítvánnyal zárhatják a középiskolai tanulmányaikat. Mindezek mellett intézményünk felnőttek számára is kínál szakmai képzéseket, valamint ráépülő szakképesítéseket, lehetőséget teremtve a folyamatos fejlődésre és a tudás megújítására.
Az oktatás 1920 óta zajlik jelenlegi épületünkben, amely eredetileg kollégiumnak épült. A második világháború súlyos károkat okozott, majd 1975 és 1978 között teljes felújításon esett át. A tornaterem 1961-ben épült, az iskola új szárnya pedig 1993 januárjában készült el. 2005-ben a város támogatásával teljes homlokzatfelújítás és ablakcsere történt, majd 2007-ben új kerítés építése kezdődött.
A digitális fejlődés is meghatározó: 2008 óta akkreditált ECDL vizsgaközpontként működünk. Ugyanebben az időszakban, a Győri Térségi Integrált Szakképző Központ részeként, egy TIOP pályázatnak köszönhetően mintegy 20 millió forintból teljesen megújult a tanirodánk. Új számítógépeket, bútorzatot és korszerű irodai eszközöket kaptunk. A gyakorlatorientált képzést szolgálva pár éve egy második tanirodai helyiséggel is rendelkezünk.
Szintén 2008 óta a Magyar Géniusz hálózat Tehetségpontjaként működünk, kiemelt figyelmet fordítva a tehetséggondozásra, a pályaorientációra és az egyéni lehetőségek feltárására.
A 2025/26-os tanévtől kezdve vállalkozási ügyviteli ügyintézős tanulóink bekapcsolódtak a duális képzésbe.
Számtalan nemzetközi kapcsolattal rendelkezünk, közreműködünk pályázatokban, Erasmus+ programokban vehetnek részt tanulóink.
Nemes hagyományok, változatos kulturális programok, színes diákélet jellemzi iskolai közösségünket.
Fenntartói hátterünk is változott az évek során: 2013-tól a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ, majd 2015-től a Győri Szolgáltatási Szakképzési Centrum részeként működünk.
Intézményünk neve is többször változott, mindig tükrözve a kor oktatási rendszerét és szakmai irányait, míg eljutottunk a jelenlegi elnevezéshez:
Győri Szakképzési Centrum Deák Ferenc Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikum (2025. július 31.)
