Hírek
2026. febr. 25.
Igazgatóság
Fogyasztóvédelmi verseny 2026
Ebben az évben is megrendezésre került iskolánkban a Fogyasztóvédelmi verseny. Most is több osztály mérte össze tudását a kétfordulós versenyen.
Ebben az évben is megrendezésre került iskolánkban a Fogyasztóvédelmi verseny. Most is több osztály mérte össze tudását a kétfordulós versenyen. 2025. december elején 13 csapat kezdte meg a megmérettetést az online fordulóval. A csapatoknak egyrészt fogyasztóvédelmi TOTÓ-t, gyakorlati tesztsort, valamint békéltető eljárás elindítására szóló kérelmet kellett kitölteniük. Másrészt készítettek egy fogyasztóvédelmi szempontból aggályos reklámot, illetve egy fogyasztóbarát webáruház logóját tervezték meg, valamint piaclátogatással kapcsolatos, képekkel színesített fogalmazást írtak.
A döntőre 2026. február 23-án került sor iskolánkban, ahol 5 csapat vett részt. Feladataik között a fogyasztóvédelem mellett szerepelt több zöld pénzügyekkel, fenntarthatósággal
kapcsolatos kérdés is. A döntőben minden csapatnak el kellett magyaráznia, hogy az általuk korábban készített reklám milyen fogyasztóvédelmi szempontokból problémás, és lehetséges megoldásokat is meg kellett fogalmazniuk arra, hogyan lehetne belőle egy korrekt reklám.
Emellett, egy izgalmas fogyasztóvédelmi esetet elemeztek, és egy fogyasztóvédelmi TOTÓ-t is oldottak meg. Továbbá, plakátot készítettek energiatudatos fogyasztó témakörben, amit
prezentálniuk is kellett. Végül, ismertetniük kellett, hogy az elődöntő során készített logó miért fogyasztóbarát.
A zsűri tagjai dr. Opra Zsófia, a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kormányhivatal Közlekedési, Műszaki Engedélyezési, Mérésügyi és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztályának osztályvezetője; Galambos Zoltán, a LIDL régióigazgatója és Kovácsné Zimborás Ágnes igazgatónő voltak, akik a verseny zárásában biztatták diákjainkat a tudatos fogyasztóvédelemre. A csapatok értékes jutalomban részesültek.
A zsűri munkáját segítették, illetve a felkészítésben részt vettek: Dr. Hartmann-Polster Csilla és Kollár Piroska tanárnők.
A döntőbe bekerült csapatok helyezései:
I. Túl szép, hogy igaz legyen (9.e): Sebestyén Regina, Horváth Nóra, Kiss Netti Kata, Gansberger Lilla
II. Tavaszi tekercsek (9.e): Prikler Zsóka, Kavalecz Emma, Kovács Hanna, Bránik Regina
III. Fourplay (9.i): Kiss Gergő Máté, Farkas Péter, Németh Zília, Horváth Jázmin
IV. Ecosquad (10.i): Domján Kíra, Korábik Bendegúz, Lüvi Gellért, Németh-Tóth Bálint
V. JogŐrök (9.g,e): Mózes Sára, Argai Kinga, Gálos Nóra, Váczi Letícia
Gratulálunk a felkészítő tanároknak és a versenyben részt vevő diák csapatoknak!
KAPCSOLÓDÓ HÍREK

Szalagavató a Deákban
Mindhárom végzős osztály vidám műsorral ünnepelte a szalagavató rendezvényét.
2026. febr. 12.
Igazgatóság

Országos Pénzügyi Esettanulmányi Verseny
Az idén második alkalommal rendezte meg a győri Széchenyi István Egyetem Országos Pénzügyi Esettanulmányi Verseny középiskolás diákok számára.
2026. febr. 11.
Némethné Horváth Eszter oktató
