Versenykiírások
Versenykiírások
Pályázati felhívás középiskolás diákok számára a kínai Wuhanban megrendezésre kerülő "International Sister Cities Youth Exchange Week" (Nemzetközi Testvérvárosok Ifjúsági Cserehete) elnevezésű fesztiválra
A bővebb versenykiírást erre a linkre kattintva tudja megtekinteni.
Iskolánk tanulói számára az alábbi versenyfelhívásokat ajánljuk figyelmükbe:
Együtt Határok Nélkül - Egy csapatban játszunk! - 2024. június 1.
Az Országgyűlés Hivatala idén is várja a középiskolás diákokat szerte a Kárpát-medencéből az Együtt Határok Nélkül című vetélkedőjére, melynek mottója idén Egy csapatban játszunk! 2024 a párizsi olimpia éve, a vetélkedő témája idén ezért a világszinten is élenjáró magyar sporthoz kapcsolódik. A 3–5 fős csapatoknak ügyességi és ismeretszerző feladatokat kell majd megoldaniuk a versenyen. Az idei verseny dobogósait a Magyar Olimpiai Bizottság látja vendégül a június 20-23 közötti az Olimpiai Kvalifikációs Sorozat budapesti állomásán, ahol kiderül, mely falmászók, break táncosok, BMX biciklisek és gördeszkások juthatnak ki még az olimpiára.
A vetélkedő időpontja: 2024. június 1., szombat.
A jelentkezés határideje: 2024. április 19., péntek.
Bővebb információ és jelentkezés ide kattintva érhető el.
Édes anyanyelvünk verseny, megyei forduló
Az „Édes anyanyelvünk” verseny megyei fordulóját 2024. május 23-án csütörtökön rendezzük meg a Kazinczy Ferenc Gimnáziumban (9021 Győr, Eötvös tér 1.).
A megyei fordulót két kategóriában bonyolítjuk le:
a) gimnáziumi tanulók
b) szakképző iskolai tanulók
Minden intézmény 2 tanulót nevezhet a megyei fordulóra.
A verseny programja:
9.00 óra: írásbeli verseny - Nyelvtani, nyelvhelyességi, helyesírási, stilisztikai feladatok megoldása.
10.30 óra: szóbeli verseny – Egy 3 perces beszédmű előkészítése megszabott idő alatt, majd ennek előadása vázlat alapján a bírálóbizottság által kijelölt témák egyikéből.
Kérjük, hogy a versenyen való részvételi szándékukat a következő digitális űrlapon jelezzék.
Jelentkezési határidő: 2024. május 10.
Az országos döntő időpontja 2024. október 18-20.
Helyszíne Sátoraljaújhely.
Ha bármi kérdésük, kérésük merül fel a versennyel kapcsolatban, írjanak az nt@kazinczygyor.com címre.
Felhívás a Zöld Gömb vetélkedőre
A versenyben négyfős középiskolai csapatok vetélkednek.
Kvízkérdésekre kell válaszolni.
A kérdések témái a környezettudatossággal, a fenntarthatósággal, a klímavédelemmel függenek össze.
A versenyt fél évente rendezzük meg. Idén már a 6. és a 7. sorozatra készülünk.
Az első öt sorozat - 2021. őszétől - óriási sikert aratott.
Rendkívül magas televíziós nézettséggel.
A verseny, a TV-műsor jelentős szakmai, társadalmi elismerést is kiváltott.
Így ma már a Zöld Gömb meghatározó szereplő lett az országban a környezettudatosság edukációjában.
Az eddigi versenyekben a résztvevő iskolai csapatok nagyon színvonalasan, lelkesen játszottak.
Óriási élményt jelentett számukra a verseny, a TV-felvétel.
A verseny, a TV-műsor célja az, hogy erősítsük a fiatalokban, de egyben az egész társadalomban a környezettudatos gondolkodást, szemléletet.
A verseny kvízkérdéseiben ezért a mindennapi élet témái, ügyei, tapasztalatai jelennek meg.
A kérdések és a válaszok alapján igyekszünk egy-egy témát jobban körbeírni, kiegészítő információkkal is szolgálni.
Mindezekkel igyekszünk elérni, hogy mindannyian újabb ismereteket szerezzünk, és levonjuk a szükséges tanulságokat.
A műsor-sorozatnak tehát komoly társadalmi értéke, jelentősége van!
Biztosak vagyunk benne, hogy az Önök iskolájának is nagyon fontosak ezek az értékek.
Így számítunk Önökre is! Legyen az Önök iskolája is a zöld ügyek képviselője!
A nevezéshez arra kérjük Önöket, hogy töltsék ki az alábbi űrlapot. (Egy csapat jelentkezéséhez elegendő egyszer kitölteni.)
A csapatot majd négy diáknak kell alkotnia.
A korosztályban csak annyi a megkötésünk - az idei őszi sorozat esetében -, hogy 2024. őszén minden versenyző az iskola diákja legyen.
A lány-fiú arányban sincs megkötésünk.
A verseny struktúrája, tematikája alapvetően hasonló lesz az eddigiekhez.
De azt majd a későbbiekben határozzuk meg, hogy a versenyben 12 vagy 18 csapat induljon.
A versenyt, a TV-felvételt egyetlen napon bonyolítjuk le.
A verseny, a TV-felvétel várható időpontja: 2024. augusztus 31. szombat. (esetleg augusztus 24. szombat)
A TV-műsor-sorozat várhatóan 6 epizódból áll majd.
A sorozat ezúttal is a TV2-n fut majd - hétvégeken, a déli órákban.
Az epizódok várható adás-időpontjai: 2024. szeptember 7., 14., 21., 28., október 5. és 12.
A verseny nem igényel komolyabb felkészülést. Általános érdeklődés elegendő. Valamint - a témába vágó - aktuális hírek, információk figyelemmel kísérése.
A kérdések, témák jellege felmérhető az eddigi sorozataink epizódjainak megtekintésével.
Az eddigi epizódokat a Zöld Gömb You Tube oldalán megtalálhatják.
A műsorvezető Kurucz Éva lesz.
Ismét lesz két vendég versenyző, akik jól ismert, népszerű személyiségek. Akik egyben a csapatoknak is segítenek.
Ők - várhatóan - most is: Molnár Andrea és Visváder Tamás.
A versenyt - nagy valószínűséggel - Budapesten rendezzük meg. A pontos helyszínt később adjuk meg.
A feladatok jellege, struktúrája is hasonló lesz az előző sorozatokhoz.
Most is várunk majd szurkolókat a versenyre, a TV-felvételre.
Igyekszünk ezúttal is nívós nyereményeket biztosítani a döntőbe jutott csapatoknak.
A jelentkezési határidő: 2024. május 15. szerda, 20 óra.
Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Pedagógiai, Humán- és Társadalomtudományi Kar: NTP-STEM 23 projekt
A képzés az NTP-STEM-23 „STEMpont” komplex pályaorientációs és tehetséggondozó program megvalósítása keretében valósul meg
A problémamegoldó, logikus-algoritmikus gondolkodás kialakítását már az alsó tagozatos korban érdemes elkezdeni. Erre az egyik legjobb céleszköz a gyerekbarát programozható LEGO robot. Előnye az egyszerű, kornak megfelelő grafikus programnyelv mellett, hogy a kézügyességet és a kreativitást is játékosan fejleszti. A képzés célja, hogy fejlessze az algoritmikus gondolkodást, megtanítsa a tanulókkal a LEGO robotok programozását. A programozáson kívül célja még a kreativitás és a csoportmunka fejlesztése, a csoportban való feladatmegosztás megtervezése.
A képzés számos továbblépési lehetőséget kínál a résztvevőknek. Azok, akik kiemelkedően teljesítenek, lehetőséget kapnak arra, hogy később csatlakozzanak az egyetem LEGO robot versenycsapatához és részt vegyenek FLL és WRO versenyeken, további tapasztalatgyűjtés céljából.
Célcsoport
- Wedo/Spike: 7. – 8. osztályos lány tanulók
- EV3: 9. – 12. osztályos lány tanulók
Árak
A képzés az NTP-STEM-23 pályázatból valósul meg, a résztvevőknek teljesen ingyenes.
A Széchenyi István Egyetem a képzés elvégzéséről mikrotanúsítványt állít ki.
Kapcsolattartó: Boros Norbert képzési szakreferens
E-mail: boros.norbert@.sze.hu
Mobil: +36-30/5111-628
Jelentkezés módja: Intézmény honlapján
Tervezett időpontok
1. turnus |
2. turnus |
|||
Wedo/Spike 16.00 óra |
EV3 17.45 óra |
Wedo/Spike 16.00 óra |
EV3 17.45 óra |
|
1. alkalom |
2024.03.07 |
2024.04.04 |
||
2. alkalom |
2024.03.14 |
2024.04.11 |
||
3. alkalom |
2024.03.21 |
2024.04.18 |
||
4. alkalom |
2024.03.28 |
2024.04.25 |
Pénzjutalmas projektalapú online STEM versenyt hirdet a Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Kara általános és középiskolás diák csapatoknak.
A versenyen egy projektfeladatot kell megoldani és dokumentálni az ötletelési, tervezési fázistól kezdve egészen a megvalósításig.
Csapat összetétele
Minden csapatban legalább 2 lánynak kell lenni
Maximális létszám: 4 fő / csapat
Nevezési díj
A képzés az NTP-STEM-23 pályázatból valósul meg, a résztvevőknek teljesen ingyenes.
Jelentkezési határidő: 2024. 03. 31.
Projektfeladat kihirdetése: 2024. 04. 08.
Beküldési határidő: 2024. 05. 31.
Eredményhirdetés: 2024. június
Az állófogadással egybekötött ünnepélyes eredményhirdetés helyszíne a Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere Kar
Jelentkezés módja: Intézmény honlapján
Tehetséges STEM lányok a Széchenyi Egyetemen (SZE Girls) Projektalapú STEM verseny
Tehetséges STEM lányok a Széchenyi Egyetemen (SZE Girls) Lányok az egyetemen, tanulmányi kirándulás
Tehetséges STEM lányok a Széchenyi Egyetemen (SZE GIRLS) Nők a tudományos életben roadshow
Projektverseny témák
Tehetséges STEM lányok a Széchenyi Egyetemen (SZE GIRLS) Robotika, programozás